Az arkangyalok

Az arkangyalok más világokban léteznek és élnek. Ők a teremtés isteni lényei
az emberek közelségében állnak és gyógyítással segítenek.
Minden gyógyítás ami tőlük fakad, összhangban van az ember lelkével.
Az arkangyalok tudatában vannak az ember legmélyebb igazával.
Ők saját maguk is lényei a fénynek, létük és cselekedetük az
isteni teljesség igazaságában nyílvánul meg.
A fényel való folytonos összeköttetésük egy meghatározott erőt
és hatást fejt ki az emberi szükségletekre.




Az arkangyalok összegyűlnek, hogy az egység isteni fényének jelenlétében
áldással és gyógyítással ajándékozzák meg az embereket. Ami energetikailag történik
az individuális, és a lényesség benső igazával áll összhangban.

Az arkangyalok gyógyulást idéznek elő az egész aurában: az energiaközpontokban,
az energiapályákban, a meridiánokban, az energiatestben (az aura rétegeiben).

Gyógyító erejük magába foglalja: Az aura alapvető energetikai tisztítását.
Az energiamező kiegyenlítését a belső állapotok kezelése által, amik bennrekedt
minták (szokások) és más leblokkolt energiák, melyek a gondolkodásban, érzésben
és a cselekedetben mutatkoznak meg.
Az idegen energiák oldása az auratestből az arkangyalok feladatának egy lényeges
része. Ez segíthet abban, hogy az ember tudatában tisztább maradhasson
és egyéni rezgését tartani tudja.

Az arkangyalok fénye által a mélyebben fekvő panaszok felszínre kerülhetnek.
Tudatosulhat egy olyan állapot mely a mélyebb "rétegekben" már rég elszunnyadt.
Ez egy természetes folyamat ami szükségszerű, hogy lényben ez a rész
az állapot tudatosulása vagy átélése révén visszakerülhessen saját eredetiségébe.
Másokkal való energiakiegyenlítésnél szükségszerű az energiák konkrét megszakítása.
Ez az energiatest azon részeire vonatkozik melyek az idő során másokkal
összekötődtek vagy hiányosságuk miatt az önnön létben szintéziseket alkottak.
Ezek a részek szétoldódnak egymástól és visszaintegrálódnak saját, eredeti helyükre.
Az önvaló gyógyulása - öngyógyulás megy végbe.

Ahhoz, hogy az erő és a stabilitás tartható legyen az energiamezőben fontos egy
lezárt, elhatárolt aura. Az aura energiamezői hibásak, az aura rétegei túlnyúltak
és deformáltak lehetnek. Idegen energiák melyek az idő során beépültek az
energiamezőbe, úgyszintén megváltoztathatták az elhatárolás módját a külvilághoz.

Az arkangyalok gyógyítóan hatnak az aura ezen hiányosságaira. Így az érzelmi világban
összefüggések, de konkrét szituációk és szükségszerű cselekedetek is tudatosulhatnak.
Az arkangyalok összhangban cselekszenek az ember tudatával, akaratával és az isteni
forrás fényével. Egyben az ember akarata dönt a gyógyulásról.


<  Start magyar     <  Start német / Energieheilung Daniela Wörndl Wien, Salzburg